Az N-es csapda

Nagyon várta már a csapat az Országos Rallye Bajnokság nyitófutamát, készültek rá, szerettek volna végre visszajelzést kapni arról, mire lesz elég az új autó, mire képesek a mezőnyben. A versenyt megelőző napon kerítettek sort a murva tesztre, melynek során 130 km-t autóztak.

Kezdeti nehézségek

A Mogul Racing Team versenyzőpárosát Marozsi Zsolt- Szeles Péter kisebb szerencsétlenség sorozat kíséri. Az ózdi verseny már remélik, nem tartogat a technika meglepetést és kiegyensúlyozott versenyt tudhatnak magukénak.

Bevállalós ózdi pályákon

A tatabányai abszolút hetedik és kategória második helyezés után Ózdon folytatja ralitúrás szereplését ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna. A Maximmun Racing Team egysége az elmúlt héten sokat dolgozott, hogy versenyképes legyen az autójuk, mert a szezonnyitón a motorral akadtak

Újabb siker kapujában Velenczei Ádám

Velenczei Ádám és Toma József a szezonnyitó futamon aratott diadaluk után a Young & Partners Rally Túra Bajnokság soron következő versenyén, az Ózd Rallyn is hasonló kiemelkedő eredmény reményében állnak rajthoz. Tavalyi debütáló éve során az ifjú tehetség többször is

Ózdon gyűjti tovább a versenykilométereket Kiss Viktor

Második versenyére készül Kiss Viktor a 2012-es Young & Partners Rally Túra Bajnokságban. A hétvégén megrendezésre kerülő ózdi futamon is a hatalmas rutinnal rendelkező Percze Nándor diktálja majd az itinert a Dynamic Rally Team újdonsült pilótája számára. A páros célja,

Az N-es csapda Kezdeti nehézségek Bevállalós ózdi pályákon Újabb siker kapujában Velenczei Ádám Ózdon gyűjti tovább a versenykilométereket Kiss Viktor
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum
  • 0
  • 1
  • 2
prev
next

Az N-es csapda

News image

Nagyon várta már a csapat az Országos Rallye Bajnokság nyitófutamát, készültek rá, szerettek volna végre visszajelzést kapni arról, mire lesz elég az új autó, mire képesek a mezőnyben. A ...

Bővebben

Kezdeti nehézségek

News image

A Mogul Racing Team versenyzőpárosát Marozsi Zsolt- Szeles Péter kisebb szerencsétlenség sorozat kíséri. Az ózdi verseny már remélik, nem tartogat a technika meglepetést és kiegyensúlyozott versenyt tudhatnak ma...

Bővebben

Az élmények felemásra sikeredtek

News image

A Makita Racing Team versenyzői túl vannak 2012 első bajnoki futamán.  A Makita Racing Team csapata az előző hétvégén, a bükfürdői murván tette próbára magát, ahol az I....

Bővebben

Valami még hiányzik

News image

A versenyt megelőző tesztek során igen sok kilométert gyűjtött a Balogh János – Holczer Dániel páros, úgy tűnt, gyorsan megy a visszaszokás a kihagyott hosszú időszak ellenére, a versenyen mé...

Bővebben

Friciék megautóztatták a gyengén látó fi

News image

„Most már óvatosabb leszek a kívánságaimmal, még a végén teljesül…” Turán Frici és Zsiros Gabi teljesítette a gyengén látó Gyuri ál...

Bővebben

Évadnyitó verseny profi háttérrel

News image

Tegnap délután sikerrel zárult az Országos Rallye Bajnokság idei első megmérettetése, mely az élcsapatok nagy csatájával indult. Herczig Norbit, a ŠKODA Rally Team Hungaria pilótáját kérdeztük a hé...

Bővebben

Bükfürdő specialista

News image

Kazár Miklós nem a levegőbe beszélt. A miskolci rallys már a szezonnyitó előtt is nyíltan kimondta, hogy idén szeretne harcban lenni az abszolút első helyért. Bükfürdőn ezt te...

Bővebben

Szenzációs győzelem, legyőzött R3-as Bük

News image

Szenzációs győzelem született a hétvégén megrendezett Bükfürdő Rallyn, ahol a magyar elsőosztályú rallysport legfiatalabb versenyzője, Matók Ádám is rajthoz állt a Honda Civic Type R versenyautójával. A To...

Bővebben

Turán Frici és Ziros Gabi teljesítették

News image

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős teljesítette a kitűzött célt és megőrizte negyedik helyét a rali országos bajnokság nyitófutamán, a Bükfürdő-ralin. Ezek a hosszú egyenesekkel teletűzdelt gyorsaságik ne...

Bővebben
Loeb balesete ellenére is világbajnok
Írta: Faingyerek    2011. november 14. hétfő, 17:19    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Nagyon érdekesen alakult a 2011-es Rali Világbajnokság záró futama. Már a szezon is izgalmas volt, hiszen erre az utolsó ralira maradt az egyéni világbajnoki cím sorsának eldöntése, de ami a hétvégén történt az elég rendkívüli. A két világbajnoki aspiráns – Loeb és Hirvonen - közül ugyanis egyikük sem ért célba, így az a Jari-Matti Latvala szerezte meg az elsőséget, akit idén többször méltánytalan helyzetbe hozott csapata. A sors végül igazságot szolgáltatott a finn pilótának.







„Nagyszerű ez az érzés, mivel nagyon stresszes és frusztráló volt az elmúlt időszak a legutóbbi (tavalyi finnországi) győzelmem óta.” – szögezte le Latvala, aki tizedszerre vett részt a Wales/Brit Ralin. „Nagyon jó, hogy így fejeződik be a 2011-es szezon. Jövőre a világbajnoki címre kell hajtanunk a Forddal.” – tette hozzá.

A Ford finn pilótája több mint egy éve nem állt a dobogó legfelső fokán, így jogos volt határtalan öröme. Azáltal, hogy Mikko Hirvonen már a rali elején kiesett, teljes gázzal menetelhetett előre Latvala, s a sors is a kezére játszott azzal, hogy Sebastien Loeb sem húzta a rali végéig. A címvédő világbajnok Sebastien Loeb azonban így is begyűjtötte nyolcadik világbajnoki címét, hiszen a Wales Rali előtt ő állt az egyéni ponttábla élén.


Loeb egyébként elég groteszk balesetet szenvedett, hiszen egy motorossal ütközött miközben a vasárnapi második gyorsasági helyszínére igyekezett. Szerencsére sem a ralis és navigátora, sem pedig a motoros nem szenvedett komolyabb sérülést. Loeb balesete után Mads Östberg örökölte meg a második helyezést, aki ezzel pont úgy fejezte be az idei szezont, ahogy elkezdte azt Svédországban. Östberg csapattársa, Henning Solberg lett a harmadik, így egészítve ki a teljes fordos dobogót. Egyébként az első tízben két minis pilótán (Meeke 4., Araújo 10.) kívül csak Forddal versenyző pilótákat találunk.

Kris Meeke nagyon hajtott hazai raliján, s ez legjobb rali világbajnoki eredményét eredményezte, negyedik lett. Őt honfitársa, Matthew Wilson követi az ötödik helyen a harmadik M-Sport Stobart autóval. Ott Tanak lett a hatodik, míg Jevgenyij Novikov hetedik. A FERM Power Tools WRT sztárja, Dennis Kuipers következik a nyolcadik helyen, s őt az amerikai Ken Block követi a kilencediken. A portugál Armindo Araújo viheti haza az utolsó pontot a Minivel.


Bár Sebastien Ogier megnyerte a Power Stage-et, még így is csak a 11. helyezést tudta begyűjteni miután csütörtökön kiesett és a SupeRally szabályzat szerint folytathatta a versenyzést. Ez történt Dani Sordóval is, aki még pénteken esett ki. Sordo a Power Stage-en megszerzett második helyével enyhített a kiesése okozta fájdalmon.

A 2011-es Rali Világbajnokság ezzel véget ért. 2012-ben ismét a legendás Monte-Carlo Ralival nyílik meg a szezon január közepén. Úgy tűnik, hogy a Rali vb-t az elmúlt években jelenlétével fűszerező Kimi Räikkönen búcsút mond a ralizásnak s visszatér a Forma-1-es porondra. Ami még új lesz a jövő szezonban, az a murvás ralikon való rajtolás sorrendje annak érdekében, hogy ne a világbajnokságban éppen vezető pilótára háruljon a söprögetés feladata és kerüljön ezáltal hátrányos helyzetbe.


2011-es Wales Rali végeredménye:

1. J-M Latvala Ford Fiesta RS 3:27:03,5
2. M Östberg Ford Fiesta RS 3:30:46,4
3. H Solberg Ford Fiesta RS 3:34:08,6
4. K Meeke Mini Cooper WRC 3:34:15,8
5. M Wilson Ford Fiesta RS 3:36:00,8
6. O Tanak Ford Fiesta S2000 3:36:30,6
7. E Novikov Ford Fiesta S2000 3:36:51,2
8. D Kuipers Ford Fiesta RS 3:37:16,2
9. K Block Ford Fiesta RS 3:43:04,7
10. A Araújo Mini Cooper S2000 3:44:05,1

A világbajnokság végeredménye:
Pilóták

1. S Loeb 222 pont
2. M Hirvonen 214 pont
3. S Ogier 196 pont
4. J-M Latvala 172 pont
5. P Solberg 110 pont
6. M Östberg 88 pont
7. M Wilson 63 pont
8. D Sordo 59 pont
9. H Solberg 59 pont
10. K Räikkönen 34 pont

Konstruktőrök

1. Citroën 403 pont
2. Ford 376 pont
3. M-Sport Stobart 178 pont
4. Petter Solberg WRT 98 pont
5. FERM WRT 54 pont
6. Team Abu Dhabi 54 pont
7. Munchis Ford WRT 38 pont
8. Monster WRT 27 pont
9. Van Merksteijn Motorsport 16 pont
10. Brazil WRT 7 pont

(Forrás: Amber PR)