| Rally du VAR, előzetes | ||||
|
Egész napos teszttel készült az idei év legnagyobb megmérettetésére a TBR csapata, hiszen a pécsi IRC futam után két hónappal, a Citroen‐es brigád Franciaországba, a Rally du VAR versenyre látogat. A felállás némiképpúj, hiszen Bútor Róbert oldalán Tóth Imrével az R3‐as kategóriába tartozó DS3‐mal, míg Bessenyey Zoltán új navigátorral, Nyirfás Juliannával vág neki a 230 kilométeres aszfaltversenynek.Bútor Róbert (Citroen DS3 R3T): Érdekes feladat elé kerültünk, de alapvetően nagyon boldogok vagyunk mindannyian, hiszen versenyezhetünk, méghozzá olyan módon, hogy a Citroen Racing hívott meg bennünket. A futamot korábbról ismerjük, de még sosem mentünk rajta, így lesz kihívás bőséggel, főképpen ha végignézzük a nevezési listáját. Egész napos teszten vettünk részt, hogy szokjam a DS3-at, és hozzá a Pirelli abroncsokat. Volt mit állítgatni, és azt érzem, hogy a nap végére már elfogadhatóan mentem, de ahhoz, hogy magamnak megfeleljek még nagyon sokat kell fejlődnöm és mennem ezzel az autóval. A jövő hetünk szinte teljes egészében a versenyről fog szólni, ahol szokásos “VB-s” navigátorom Tóth Imi diktálja majd nekem az itinert. Nagyon örülök, hogy Zoli is velünk tart, így teljes a csapat, így tudjuk ténylegesen megmutatni mire képes a TBR. Várom a hétvégét, bár még nem tudom milyen szakaszokra számíthatunk, remélem kellemes idő és jó hangulat uralkodik majd odakint. ![]() Bessenyey Zoltán (Citroen C2R2MAX): Nem tudok eléggé hálás lenni, hiszen a kihagyott pécsi IRC verseny után, nagyon nagy öröm mégis menni 2011-ben egy komoly nemzetközi futamon. Ezt többek között régi és új szponzoraimnak, valamint a TBR csapatnak, és személy szerint Robinak köszönhetem. Azt hiszem mindketten szerettük volna valahogyan megünnepelni a sikeres hazai szezont és ebben a versenyben testesül meg az, aminek mi pasik örülünk. Tengerpart, aszfaltos felület, hosszú szakaszok, éjszakai gyorsok, 3 nap, szóval valóban komoly futam, nagy kihívás. A teszt nagyon jól sikerült, 7 hónap után vezettem újra aszfalton, de sikerült gyorsan visszazökkenni. Ami nagyon furcsa volt, az a Citroen Trophy miatti új abroncsok, amik megszokást igényelnek. Azt érzem, hogy a nap végére már áttaláltam a kijelölt pályán, de azért vannak még bennem kérdőjelek bőséggel. Nagyon várom a szombatot, hogy végre útra kelhessünk és lássuk már a pályákat, valamint a környezetet. 2008-ban egy ízben voltam már kint ezen a futamon nézőként, most végre élesben nézhetem meg, mit tud az a közel 30 darab R2-es kocsi. ![]() Életemben először női navigátorom lesz a versenyen, Nyirfás Julianna személyében, akitől sokat várok, hiszen világ szintű navigátor. Diktált már angolul, ült már WRC-ben, nyert már külföldi bajnoki címet, így bízom benne ezzel a feladattal is megbírkózik, hogy engem végigvezessen a pályákon. Nem mellékesen Ő már második alkalommal fog indulni a VAR ralin, így érzésem szerint ez előny lesz számomra. Az utolsó szó jogán ismét csak köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segít, segített, hogy ez a projekt létrejöhessen. |




















