Az N-es csapda

Nagyon várta már a csapat az Országos Rallye Bajnokság nyitófutamát, készültek rá, szerettek volna végre visszajelzést kapni arról, mire lesz elég az új autó, mire képesek a mezőnyben. A versenyt megelőző napon kerítettek sort a murva tesztre, melynek során 130 km-t autóztak.

Kezdeti nehézségek

A Mogul Racing Team versenyzőpárosát Marozsi Zsolt- Szeles Péter kisebb szerencsétlenség sorozat kíséri. Az ózdi verseny már remélik, nem tartogat a technika meglepetést és kiegyensúlyozott versenyt tudhatnak magukénak.

Bevállalós ózdi pályákon

A tatabányai abszolút hetedik és kategória második helyezés után Ózdon folytatja ralitúrás szereplését ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna. A Maximmun Racing Team egysége az elmúlt héten sokat dolgozott, hogy versenyképes legyen az autójuk, mert a szezonnyitón a motorral akadtak

Újabb siker kapujában Velenczei Ádám

Velenczei Ádám és Toma József a szezonnyitó futamon aratott diadaluk után a Young & Partners Rally Túra Bajnokság soron következő versenyén, az Ózd Rallyn is hasonló kiemelkedő eredmény reményében állnak rajthoz. Tavalyi debütáló éve során az ifjú tehetség többször is

Ózdon gyűjti tovább a versenykilométereket Kiss Viktor

Második versenyére készül Kiss Viktor a 2012-es Young & Partners Rally Túra Bajnokságban. A hétvégén megrendezésre kerülő ózdi futamon is a hatalmas rutinnal rendelkező Percze Nándor diktálja majd az itinert a Dynamic Rally Team újdonsült pilótája számára. A páros célja,

Az N-es csapda Kezdeti nehézségek Bevállalós ózdi pályákon Újabb siker kapujában Velenczei Ádám Ózdon gyűjti tovább a versenykilométereket Kiss Viktor
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum
  • 0
  • 1
  • 2
prev
next

Az N-es csapda

News image

Nagyon várta már a csapat az Országos Rallye Bajnokság nyitófutamát, készültek rá, szerettek volna végre visszajelzést kapni arról, mire lesz elég az új autó, mire képesek a mezőnyben. A ...

Bővebben

Kezdeti nehézségek

News image

A Mogul Racing Team versenyzőpárosát Marozsi Zsolt- Szeles Péter kisebb szerencsétlenség sorozat kíséri. Az ózdi verseny már remélik, nem tartogat a technika meglepetést és kiegyensúlyozott versenyt tudhatnak ma...

Bővebben

Az élmények felemásra sikeredtek

News image

A Makita Racing Team versenyzői túl vannak 2012 első bajnoki futamán.  A Makita Racing Team csapata az előző hétvégén, a bükfürdői murván tette próbára magát, ahol az I....

Bővebben

Valami még hiányzik

News image

A versenyt megelőző tesztek során igen sok kilométert gyűjtött a Balogh János – Holczer Dániel páros, úgy tűnt, gyorsan megy a visszaszokás a kihagyott hosszú időszak ellenére, a versenyen mé...

Bővebben

Friciék megautóztatták a gyengén látó fi

News image

„Most már óvatosabb leszek a kívánságaimmal, még a végén teljesül…” Turán Frici és Zsiros Gabi teljesítette a gyengén látó Gyuri ál...

Bővebben

Évadnyitó verseny profi háttérrel

News image

Tegnap délután sikerrel zárult az Országos Rallye Bajnokság idei első megmérettetése, mely az élcsapatok nagy csatájával indult. Herczig Norbit, a ŠKODA Rally Team Hungaria pilótáját kérdeztük a hé...

Bővebben

Bükfürdő specialista

News image

Kazár Miklós nem a levegőbe beszélt. A miskolci rallys már a szezonnyitó előtt is nyíltan kimondta, hogy idén szeretne harcban lenni az abszolút első helyért. Bükfürdőn ezt te...

Bővebben

Szenzációs győzelem, legyőzött R3-as Bük

News image

Szenzációs győzelem született a hétvégén megrendezett Bükfürdő Rallyn, ahol a magyar elsőosztályú rallysport legfiatalabb versenyzője, Matók Ádám is rajthoz állt a Honda Civic Type R versenyautójával. A To...

Bővebben

Turán Frici és Ziros Gabi teljesítették

News image

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős teljesítette a kitűzött célt és megőrizte negyedik helyét a rali országos bajnokság nyitófutamán, a Bükfürdő-ralin. Ezek a hosszú egyenesekkel teletűzdelt gyorsaságik ne...

Bővebben
Rally du VAR, összefoglaló
Írta: Faingyerek    2011. november 28. hétfő, 19:31    PDF Nyomtatás E-mail

Share

AddThis Social Bookmark Button

Sikeresen teljesítette a Francia rali bajnokság utolsó futamát a Rally du VAR-t a Bútor Róbert – Tóth Imre kettős, akik az R3-as kategória 8., valamint az abszolút értékelés 22. helyén zártak. A csapattulajdonos-pilóta csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a Citroen DS3 R3T versenyautóról, amellyel most első alkalommal ment élesben.









Bútor Róbert (Citroen DS3 R3T):
Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nehéz versenyen hiba
mentesen mentünk végig. Az egész csapat kiválóan üzemelt, aminek nagyon örültem, hiszen mindkét
autónk újra bizonyított. Én most először próbálhattam ki élesben a DS-t, amely a teszten még néha
furcsán viselkedett, de most a futamon már percről-percre gyorsabban tudtam menni vele, és nagyon
élveztem is. Egy év kétkerekes kihagyás után érdekes volt visszaülni és újra beletanulni. Az utolsó
szakaszig a DS3-ak között a negyedik helyen álltunk, az R abszolútban a hetedik helyen, ami a több
mint 40 darab R3-as homologizációjú kocsi között elfogadható, sőt számomra jó eredménynek tűnt,
amikor egy technikai hiba miatt kicsit vissza kellett vennünk a tempóból és egy hellyel hátrébb
csúsztunk. Szintén furcsa volt, három év kihagyás után újra Tóth Imivel versenyezni, aki szokás
szerint profin végezte a munkáját.


Alapvetően pozitívan értékelem az egész versenyt, hiszen ennyire nehéz körülmények nagyon kevés helyen vannak. Nagyon sokat kellett mennünk sötétben, nagyon hosszú szakaszok voltak, és még a kellemes időjárás elllenére is voltak nedves felületek, többek között hajnalban, vagy éppen este. Reggel még ködös szakasszal is találkoztunk, tehát valóban emberes feladat volt pontosan végigmenni, az egysávos utakon, és a 230 kilóméter gyorsaságin 3 nap alatt. Külön büszke vagyok Zoltánomra, aki végig koncentráltan és pontosan versenyzett, s ezáltal letette névjegyét a roppant kemény és népes Francia bajnokságban is. Köszönöm a csapat és a csapatvezetés, valamint a szponzorok segítségét, remélem visszalátogathatunk majd jövőre erre a futamra, hiszen itt a helyismeret hatalmas előny.