| Évadzáró móka | ||||
|
Az Aquis Suzuki Treff Motorsport pilótája, Ollé Sándor ezúttal egykori navigátorával Czakó Janekkel indult neki egy könnyed évzáró versenyzésnek…
Ollé Sándor- Czakó Janek: „A magyar bajnokság a szeptemberi IRC futammal igaz már véget ért, azonban nem szerettünk volna az egri nyitányig várni. Marcsival teljesítettük az egész idényt, így a két jutalomjátékon előbb Balázzsal –Mikulás Rallye-, majd itt Janekkel szálltam harcba. A Suzuki tökéletesen működött nem volt semmilyen technikai hibánk, bár féltünk attól, hogy az autó egyáltalán kibírja-e ezt a távot, mert már néhány alkatrésze a revízió előtti végső pillanatait élte. Szerencsére kibírta, mindenképpen szerettünk volna egy utolsót autózni, mert a Mikulás rali nagyon rövidre sikerült, csupán néhány kanyar erejéig tartott a versenyünk. ![]() A szilveszteri viadal pályái ennek az autónak megfelelnek, a külső szakasz egy jó rali pálya is lehetne, bár amikor esik az eső akkor nagyon csúszik. A belső ív pedig kissé gokartos, természetesen jobb lett volna, ha a nagy autók nem húzták volna fel az aszfaltcsíkra a murvát. Nem is zárhattuk volna jobban a 2011-es év utolsó megmérettetését, hiszen győzelemmel búcsúztattuk az óévet. A kategóriagyőzelem mellett szerettük volna a kétkerekes autók külön-versenyét is megnyerni, de a bajnoksághoz hasonlóan most is azzal szembesültünk, hogy nehéz kompenzálni a több mint fél évtizedes technikai hátrányt. ![]() Jövőre is maradunk ennél az autónál, és eltökélt szándékunk, hogy visszaszerezzük a magyar bajnoki címünket, ami ezzel a Swifttel továbbra sem lehetetlen!” Köszönjük támogatóinknak! |
||
| Módosítás: ( 2012. január 04. szerda, 17:27 ) |
















Az Aquis Suzuki Treff Motorsport pilótája, Ollé Sándor ezúttal egykori navigátorával Czakó Janekkel indult neki egy könnyed évzáró versenyzésnek…



