Az N-es csapda

Nagyon várta már a csapat az Országos Rallye Bajnokság nyitófutamát, készültek rá, szerettek volna végre visszajelzést kapni arról, mire lesz elég az új autó, mire képesek a mezőnyben. A versenyt megelőző napon kerítettek sort a murva tesztre, melynek során 130 km-t autóztak.

Kezdeti nehézségek

A Mogul Racing Team versenyzőpárosát Marozsi Zsolt- Szeles Péter kisebb szerencsétlenség sorozat kíséri. Az ózdi verseny már remélik, nem tartogat a technika meglepetést és kiegyensúlyozott versenyt tudhatnak magukénak.

Bevállalós ózdi pályákon

A tatabányai abszolút hetedik és kategória második helyezés után Ózdon folytatja ralitúrás szereplését ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna. A Maximmun Racing Team egysége az elmúlt héten sokat dolgozott, hogy versenyképes legyen az autójuk, mert a szezonnyitón a motorral akadtak

Újabb siker kapujában Velenczei Ádám

Velenczei Ádám és Toma József a szezonnyitó futamon aratott diadaluk után a Young & Partners Rally Túra Bajnokság soron következő versenyén, az Ózd Rallyn is hasonló kiemelkedő eredmény reményében állnak rajthoz. Tavalyi debütáló éve során az ifjú tehetség többször is

Ózdon gyűjti tovább a versenykilométereket Kiss Viktor

Második versenyére készül Kiss Viktor a 2012-es Young & Partners Rally Túra Bajnokságban. A hétvégén megrendezésre kerülő ózdi futamon is a hatalmas rutinnal rendelkező Percze Nándor diktálja majd az itinert a Dynamic Rally Team újdonsült pilótája számára. A páros célja,

Az N-es csapda Kezdeti nehézségek Bevállalós ózdi pályákon Újabb siker kapujában Velenczei Ádám Ózdon gyűjti tovább a versenykilométereket Kiss Viktor
  • ORB Hírek
  • Videó
  • Archívum
  • 0
  • 1
  • 2
prev
next

Az N-es csapda

News image

Nagyon várta már a csapat az Országos Rallye Bajnokság nyitófutamát, készültek rá, szerettek volna végre visszajelzést kapni arról, mire lesz elég az új autó, mire képesek a mezőnyben. A ...

Bővebben

Kezdeti nehézségek

News image

A Mogul Racing Team versenyzőpárosát Marozsi Zsolt- Szeles Péter kisebb szerencsétlenség sorozat kíséri. Az ózdi verseny már remélik, nem tartogat a technika meglepetést és kiegyensúlyozott versenyt tudhatnak ma...

Bővebben

Az élmények felemásra sikeredtek

News image

A Makita Racing Team versenyzői túl vannak 2012 első bajnoki futamán.  A Makita Racing Team csapata az előző hétvégén, a bükfürdői murván tette próbára magát, ahol az I....

Bővebben

Valami még hiányzik

News image

A versenyt megelőző tesztek során igen sok kilométert gyűjtött a Balogh János – Holczer Dániel páros, úgy tűnt, gyorsan megy a visszaszokás a kihagyott hosszú időszak ellenére, a versenyen mé...

Bővebben

Friciék megautóztatták a gyengén látó fi

News image

„Most már óvatosabb leszek a kívánságaimmal, még a végén teljesül…” Turán Frici és Zsiros Gabi teljesítette a gyengén látó Gyuri ál...

Bővebben

Évadnyitó verseny profi háttérrel

News image

Tegnap délután sikerrel zárult az Országos Rallye Bajnokság idei első megmérettetése, mely az élcsapatok nagy csatájával indult. Herczig Norbit, a ŠKODA Rally Team Hungaria pilótáját kérdeztük a hé...

Bővebben

Bükfürdő specialista

News image

Kazár Miklós nem a levegőbe beszélt. A miskolci rallys már a szezonnyitó előtt is nyíltan kimondta, hogy idén szeretne harcban lenni az abszolút első helyért. Bükfürdőn ezt te...

Bővebben

Szenzációs győzelem, legyőzött R3-as Bük

News image

Szenzációs győzelem született a hétvégén megrendezett Bükfürdő Rallyn, ahol a magyar elsőosztályú rallysport legfiatalabb versenyzője, Matók Ádám is rajthoz állt a Honda Civic Type R versenyautójával. A To...

Bővebben

Turán Frici és Ziros Gabi teljesítették

News image

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős teljesítette a kitűzött célt és megőrizte negyedik helyét a rali országos bajnokság nyitófutamán, a Bükfürdő-ralin. Ezek a hosszú egyenesekkel teletűzdelt gyorsaságik ne...

Bővebben
Hajósi Miklós riportja
Írta: Faingyerek   

Share

AddThis Social Bookmark Button

Együtt kávéztam az RTE Liga Elnökével,  avagy beszélgetés Novák Előddel múltról, jelenről és jövőről.










- Milyen indíttatásból alakult az RTE?
Novák Előd:
Hobbi és szabadidő sport volt. A kispénzű emberkékre gondolva hogy ők is érezzék, van egy átfogó egyesület ahol szabadon versenyezhetnek.

- Kezdetekben hány fővel és milyen autókkal csapattak a sporttársak?
Novák Előd:
A Kommunista országokból való autókkal csapattak főleg.

- Mi a hosszú élet titka? Mármint az RTE életében?
Novák Előd:
Családias légkör, ami minket körbe vesz. Ahogy dolgozunk, s ahogy felfogjuk az egészet. Mi a versenyzőkért és a versenyző társadalomért vagyunk. Mi ő értük tesszük a dolgunkat és nem ők vannak értünk.

- Milyen pályákon versenyeztek anno?
Novák Előd:
Csak murvás futamok voltak, Mezőtúr és környékén történek az első megmozdulások.

- Milyen gumikkal mentek régen a sporttársak?
Novák Előd:
Amit a garázsban, műhelyben találtak. Az Y mintás Stomil futott aszfalton, vízen, murván, és akinek ilyen gumija volt, azt nagy királynak tartották.

- Meddig mehet az RTE versenyszervezés a jelenlegi felállásban?
Novák Előd:
Szerintem nem sokáig. Én úgy érzem, hogy évről évre nyomást gyakorolnak ránk. Nem csak az RTE rendezőire, hanem magára a Rali Túra vezetőségére is.

- A biztonság tekintetében milyen változásokra lehet számítani? Pl. szigorúbb gépátvétel, néző pontok kialakítása, nézők kordonnal való védelme, kevesebb lassító?
Novák Előd:
Én úgy érzem, hogy eddig minden versenyen megpróbáltunk odafigyelni a kellő biztonságra. A versenyt a rendezők felügyelik egy biztonsági terv alapján.
A gépátvételt komoly és kellő odafigyeléssel bonyolítják le. Sajnos a versenyzők nem veszik kellően komolyan, hisz az előző versenyen felderített hibát nem javítják ki. Pl. kartergáz kivezető csonk (Lada) van csak, és nem csővel tartályban végződik, hogy ne egyből a szabad levegőbe jusson a motornak ez a mellékterméke.
A nézői pontok kialakítása, nézők kordonnal való védelme eddig is megvalósult. Az eddigi megszokott pályák nem minden esetben igényelnek nagyobb létszámú pályabírót. Amennyiben sláger szakaszok lesznek, igyekszünk több pályabírót mozgósítani.

A kevesebb lassítóról Buna Zolival egyetemben már tavaly megpróbáltunk, kilincselni Mészáros Ivánnál, a RTE elnökénél. Ennek eredményeként volt olyan szakasz ahol kivettünk lassítót, de volt olyan is, ahol beraktunk. Próbáljuk versenyző barátiabbá tenni a pályát. Tervezzük külföldi mintára, szalmabála vagy 50 literes hordó - vízzel félig megtöltve – alkalmazását, legyen az lassító vagy terelő elem. Azt, hogy ebből melyik lesz megvalósítva és mikorra, most még nem tudom megmondani. Személy szerint a teherautó gumit javaslom, amit ebben az évben is használunk. Mivel tapasztalataink alapján, ha a balos vagy jobbos ívek személyautó gumikkal vannak kirakva, akkor azon bizony sokszor átmennek a versenyzők.

- Van-e lehetőség kisebb személyautó gumik alkalmazására a kamion gumik helyett, amik sajna milliós károkat tudnak okozni egy rossz féktáv miatt?
Novák Előd:
Azért van a lassító kihelyezve, hogy általa időben csökkentse az átlagsebességet a versenyző. A jól felírt itiner alapján tudni kell, hogy hol van a lassító és ne romboljon bele senki.

- A korábbi évekhez képest van-e változás a 2012-es követelményrendszerben?
Novák Előd:
Lesz egy új kategória. A változások, mindig megjelennek az rte.hu oldalon és különböző honlapokon, közlemény formájában.

- Mi az RTE hosszú távú terve, a Magyar Rally világában?
Novák Előd:
Mint eddig volt. Előre nézve, a versenyzőkért tenni a dolgunkat. Egy nagy család az RTE, mindig is az lesz. Úgy gondolom, hogy nem kell külső szervezetek hatására változtatnunk az eddigi mentalitásunkon.

- Mit jelent az utánpótlás fogalma RTE szinten?
Novák Előd:
Eddig én úgy tudtam, hogy mi vagyunk az utánpótlása a Rally1-nek. Tavalyi évben viszont azt hallottam, hogy nem az RTE az utánpótlás, hanem a Rally2. Egyszer megkérnek bennünket, egyszer meg nem, hogy foglalkozzuk az utánpótlás nevelésével. A tény az, hogy az elmúlt években jó néhány pilóta került tőlünk felsőbb osztályokba.

- Ki vagy kik ismerik el az RTE-t, mint utánpótlás nevelő egyesületet?
Novák Előd:
Nem tudok rá választ adni. Egyszer kellünk, egyszer nem. A saját versenyzőink ismerik el az egyesületet, ami nagyon jó érzés és szerintem mindig is mellettünk fognak állni.

- Lehet-e közösen versenyezni az ORB-vel úgy, hogy mind a két szervezetnek jó legyen?
Novák Előd:
Persze hogy lehetne. Örülök, hogy megkérdezted. A közösen rendezett versenyeket mindig megpróbáljuk koordinálni, finomítani. Az elmúlt években Lakatos Robi, Markó Tibi megmozgatott mindent, hogy jók legyenek a közös futamok. Megpróbálják Tibiék is versenyző szemmel nézni azokat a versenyeket, amiket rendeznek. Nem biztos, hogy ez elég. Ha távlati tervekben gondolkodunk, akkor az elmúlt évek tapasztalataiból, kudarcaiból lehetne meríteni. Ne legyen minden évben kérdés, hogy lesz-e közös verseny. Jó érzés a Dobó téren megjelenni több ezer ember előtt. A szponzoroknak is jó, ha ennyi ember látogatja a versenyeket. Igyekszünk jobban odafigyelni a közös rendezésekre. Hiszen mindenkinek érdeke a jó verseny.


- Van-e lehetőség a rajtban és a célban elhelyezni mobil wc-t? Hiszen nem egy nők elől elzárt tevékenységről beszélünk. Vannak női pilótáink, navigátoraink, sportbíróink.
Novák Előd:
Van lehetőség, sajnos anyagi kérdés. Hogy ha egy kicsit jobban odafigyelnénk egymásra, a hölgyekre is, akkor ez nem lenne kérdés. Én ígérem, hogy igyekszek megtenni mindent a túrában. Annak is örülök, hogy egyre több női versenyzőnk és navigátorunk van.

- A Közeljövőben várható-e nemzetközi RTE-vel közös verseny? Pl. Mitropa Rally, ADAC Rally, Szlovák vagy Cseh Rally?
Novák Előd:
Nem biztos, hogy mi fel vagyunk nőve egy közös nemzetközi versenyhez. Vannak jó pályáink, vannak terveink, ötleteink, de egyenlőre nem szeretnék ez ügyben nyilatkozni.

- Kinek köszönhető, hogy bejött az N-es abszolút értékelés?
Novák Előd:
Elsődlegesen Ivánnak köszönhető, de tagadhatatlan, hogy Buna Zolival nagy szerepet játszottunk benne.

- Versenyzők közül kikre a legbüszkébb Iván?
Novák Előd:
Mindenkire büszke, sorolhatnánk neveket, ifj. Érdi Tibi, Niesz Feri, Lovász Pali, Nagy Matyi. Az utolsó Trabantostól, a legelső Mitsubishi-ig mindenkit ide írhatnánk. Akiket az előbb nevesítettem a Rali Túrából kerültek ki sokadmagukkal, és máig sikereik vannak fentebbi osztályokban illetve külföldön is.

- Kedves Előd mikor és hogyan, milyen indíttatásból csatlakozott a Rali Túrához?
Novák Előd:
Magához a túrához, amikor elkezdtem versenyezni akkor csatlakoztam 1996.-ban. 2003-tól van Rally1-es licencem. Visszahúzott a szívem a túrhoz. Ivánnal többször beszélgettem, hogy miként tudnék tevékenykedni a túrában és ezzel erősíteni az RTE-t. Versenyzői Liga elnök illetve versenyzői összekötőként igyekszem a csapatokat kiszolgálni illetve a nézők felé is teljesíteni.

- 2012-őt írunk, és úgy néz ki, hogy lesz folytatása a családi sikersorozatnak. Ki vagy kik kitartásának köszönhető, hogy az idén is megrendezésre kerül nyolc futammal az RTE sorozat?
Novák Előd:
Először is a versenyzők kitartásának köszönhetjük a sorozat fenn állását. Sokan tizen éve nálunk indulnak és töltik velünk a hétvégéket. A versenyzők nélkül nem lenne az RTE RTE. Iván, Zoli és én illetve sorolhatnék neveket, akik sokat tettek a Rali Túra Egyesületért. Iván kitartóan, makacsul évről, évre biztosítja a sorozat családiasságát, összetartását a gépátvételtől a díjkiosztóig.

- Kikből áll jelenleg a Rali túra vezetősége?
Novák Előd:
Mészáros Iván az RTE elnöke, Buna Zoltán Versenyigazgató, Novák Előd Versenyzői Liga elnöke és Versenyzői összekötő.

- Számíthatunk-e idén is ORB, R2, Historic és más Licenccel rendelkező versenyzők részvételére?
Novák Előd:
Igen számíthatunk. Én nagyon szeretném, hogy úgy, mint tavaly az idén is eljönnének hozzánk. 2012-ben is jó lenne, ha többen lennénk. Amennyiben nincs kellő támogatás fentebbi osztályokban a versenyzőknek mi szeretettel várjuk őket. Tavaly Lengyelországból is volt versenyző párosunk.

- Négy éve járok RTE futamokra, és meglátásom illetve szurkolói vélemények szerint országos népszerűségnek örvend a sorozat! Várható-e az idén is, a 100 -120 induló?
Novák Előd:
Igen, de szerintem egy kicsivel nő is a mezőny létszáma.

- Nemzetközi futamok versenyzőit láthatjuk-e az idén a Túrában?
Novák Előd: Nem tudom, mi szeretnénk. Az „M” csoportban bárki indulhat, akinek van odaszóló vagy való licence.

- A közös versenyek az ORB mezőnyével kiknek jók, a nézőnek, az ORB-nek, vagy az RTE-nek?
Novák Előd:
Ez így együttesen igaz. A nézőnek, hiszen rengeteg versenyző indul különböző kategóriában. És előny az ORB-nek és a RTE-nek, hogy több a néző.

- Van-e lehetőség minden RTE futam előtt a gépátvétel után egy Rajtdobogós vagy rajt kapus ceremóniára?
Novák Előd:
Mi is szeretnénk, ha lenne ilyen ceremónia. A helyszínek adva lennének, de ez a rendezőn múlik.

- A futamok véget érnek 17.00 körül. Van-e lehetőség arra, hogy a díjkiosztó ünnepség ne nyúljon éjszakába?
Novák Előd:
Igen, ezen dolgozunk. Érdekünk, hogy a versenyzői megelégedettség minden formában működjön, ne csak az éles verseny közben.

- Kedves Előd, te hogyan látod a múltat a jelent és a jövőt?
Novák Előd:
Vannak nehézségek, lesznek is. Úgy érzem, azért vagyunk, hogy ezeket leküzdjük, megoldjuk. Remélem örök igazság, hogy RTE volt, van és lesz!


Folytatása következik……….
- Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

 

Videók

  • 0
  • 1
prev
next
News image
AddThis Social Bookmark Button

III. Tatabánya Rally összefoglaló videó.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

  B.-A.-Z. Megyei Rallyspint - Abod összefoglaló videó. 

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

  B.-A.-Z. Megyei Rallyspint - Parasznya összefoglaló videó.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Demjén Martin - Milcsevics  Lóci belső fevételei a 45. Canon Mecsek Rally...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

      Demjén Martin Domaházán tesztelte az idei autóját.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

B.-A.-Z. Megyei Rallyspint - Sáta összefoglaló videó.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Szabó-Kozma páros crash  Sátán .

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Egy nagyon látványos belső felvétel a sátai futamról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összefogalaló videónk a Canon 45. Mecsek Rallye-ról !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

II. PM Peugeot Vác Rally összefoglaló videó.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

  Bükkszentkereszti összefoglaló videónk.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Varkonda Richárd összefoglaló videója III. SZABÓ SUZUKI MÁLYINKA RALLYSPRINT-r...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Demjén Martin-Milcsevics Lóci belső kamerás videóik !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Tardonán is forgott a kameránk !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összefogaló videónk a VI. Vectra-Line Szendrő Rallye-ról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elékészült a videónk a 18. Veszprém Rallye-ról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Prince Groupama Garancia Bükfürdő Rallye - Rally2+RTE összefoglaló.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Prince Groupama Garancia Bükfürdő Rallye - OB összefoglaló.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Összefoglaló videónk is elkészült a 18. HELL Miskolc Rally-ról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Budavári Zoltán salak járása.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Jobbágy Péter salak járása.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Ruszó Krisztián salak járása.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Összefoglaló videónk a START Auto Rallye Eger Rally2+RTE autóiról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Összefoglaló videónk a START Auto Rallye Eger OB+Historic autóiról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Szilágyi Géza - Rigó Gergő Lada 2105 belsők.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összefoglaló videónk !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összefoglaló videónk is.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Szabó Tamás-Rigó Gergő  és Varkondi Richárd-Demjén Martin belsők.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bernáth Balázs-Rigó Gergő prológ Go-Pro felvétel.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

A bükkszentkereszti futamról is elkészült az összefoglaló videónk, ami egy kics...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összevágott videónk is !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Demjén Martin-Milcsevics Lóci belső és külső felvételek.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Ruszó Krisztián & Jobbágy Péter külsők !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összevágott videónk V. Vectra-Line Rallye-ról !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elérhető az összevágott videónk !

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Demjén Martin-Milcsevics Lóci belsők és összefoglaló videónk

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült az összevágott videónk és a felkerültek a Ruszó Krsiztián és Jobbágy P...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Demjén Martin-Milcsevics Lóránt belsők

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

17. PRINCE Beer Veszprém Rallye összefogaló

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Egy kis késsel, de megérkezett a KARPACKIE Groupama Rallye-ról összevágott videó...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Dédestapolcsány-Tardona  külsők és belső felvételek Járó Gyuláról, Giczei Balázs...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Ruszó Krisztián-Jobbágy Éva belsők (Domaháza)

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült videónk a Hell Salgó-Gemer Rally-ról.

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Járó Gyula és Giczei Balázs (Putnok-Kelemér)

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült videónk B.-A.-Z. Megyei Rallyspint - Pere-i fordulójáról és megtekin...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bujdos Miklós palánkjárása videóban

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült videónk a szuhogyi és a viszlói B.A.Z Megyei Rallysprintről. A videót ...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Felkerült Nagy István "ISU" - B.-A.-Z. Rallysprint I. Forduló belsője  : gy1, g...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Fodor Ákos – Wentz István / Lada 2101 gy1, gy2, gy4, gy5 belső

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
AddThis Social Bookmark Button

 Végre megtaláltuk a videósunkat Balla Jánost, alias Saxorally-t. Elkészült az ...

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

 

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

 

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

    

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

       

Bővebben
News image
AddThis Social Bookmark Button

Meszes-Rakaca

Bővebben